Kupa Község Önkormányzata
Tel: (06-46) 454-202
info@kupakozseg.hu




Kupa természeti környezete

► módosítva: 2012.07.25

 Kupa község Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Miskolctól ÉK-re, a Csereháton helyezkedik el.
A Vadász-patak völgyében fekvő kicsiny falu Miskolctól 32 km-re található (1. kép); 155-165 m tszf-i magasságban (2. kép).

1. kép Kupa földrajzi elhelyezkedése 1:550 000 méretarányú térképen (Faragó I. 2005)

A Cserehát fekvése, határai és domborzata

A Cserehát az Észak-magyarországi-középhegység (Mátraerdő) területén húzódó jellegzetesen dombvidéki táj. Hagyományos történelmi neve a táj nagy részét egykor borító cseres-tölgyes erdőkre utal (Szabó J. 1998 a). ÉNy-on a Bódva, DNy-on a Sajó, keleten a Hernád völgye jelöli ki határát (Szabó J. 1998 b). A Csereháti dombságot északon a Kanyapta-medence határozottan elválasztja az északi háttérben húzódó Gömöri-Szepesi-érchegységtől, illetve az annak előterében húzódó dombvidéktől (Szabó J. 1998 a). Térképen olyan háromszöghöz hasonlít, amely D felé fokozatosan keskenyedik, lejt és D-i csúcsa Szikszó közelében van (Szabó J. 1998 b).

A Cserehát kiterjedése az alábbi adatokkal jellemezhető:

A Hernád-Bódva (Sajó) és az országhatár közé eső terület: 1389 km2, a Cserehát dombvidéke a határoló folyók völgysíkja nélkül (magyarországi rész): 1040 km2, a Cserehát északi peremvidéke az országhatár és a Kanyapta-medence között (szlovákiai rész): 65 km2 (Szabó J. 1998 a).

A Cserehát kettős arculatú táj, ún. medence-dombság. A szomszédos hegységkeret tagjai – a Bükk, a Gömör-Tornai-karszt, az Eperjes-Tokaji-hegység – átlagosan 300-600 m-rel a Cserehát fölé emelkednek, így azokhoz képest a Hernád-Bódva közti vidék medence helyzetű. A dombsági jelleg az Alföld, illetve a határoló völgyek felől nézve szembeötlő. Legmagasabb pontja a Kecske-pad (340 m, Irotától északra található), legalacsonyabb Szikszó környéke (115 m) (Szabó J. 1998 a).

2. kép Kupa szűkebb környezetének domborzatmodellje 1,5x-es torzításban (1:10000 méretarányú Magyarország térképe alapján)

 

Földtani adottságok

A Szendrő-Rakacai-rögvidék területén devon korú mészkövek és agyagpalák fordulnak elő, melyek a Cserehát legidősebb kőzetei. Rakacától É-ra elsősorban triász korú karbonátos kőzetek sasbércei tűnnek fel. Az ezt követő, közel 150 millió évből hiányoznak a kőzetek a területről. Ma még nem eldöntött, hogy utólag pusztultak-e le vagy nem is volt lehető­ség a kialakulásukra. A triász utáni legidősebb üledékek a miocén szarmata korszakából valók, melyek a Cserehát szomszédságában lezajlott vulkanizmus termékei. A terület túlnyomó részén a pannon tenger fiatal agyagos-homokos, kisebb részben kavicsos üledékei építik fel a völgyek közötti hátakat, melyek tetején még sok helyen a tenger visszahúzódását követően ide érkező folyók hordalékát is megtalál­hatjuk (Szabó J. 1998 a; 3. kép).

3. kép Kupa északi határában emelkedő pannon homokból és keresztrétegzett delta üledékből felépülő Balmazdomb

A völgylejtőkön sokszorosan áthalmozott üledékek a jellemzők, melyek a pleisztocén folya­mán némi hulló porral keveredtek (lejtőlösz; Szabó J. 1998 a).

A felszínen és annak közelében elhelyezkedő agyagos és homokos rétegekeszményifeltételeket teremtenek a lejtőcsuszamlások kialakulására. (Szabó J. 1998 a). A csereháti csuszamlások többsége szőnyegszerű rétegcsuszamlás, főleg a legelő- és szántóterületeket érintik (Szabó J. 1986). Ennek egyik gyönyörű példája a kupai legelőn – a temetőtől ÉK-re – található (4. kép).

4. kép Szőnyegcsuszamlás Kupa ÉK-i határában

A Cserehát észak­keleti tetőit kavicstakarók borítják, melyeket számos helyen vörösagyag fed. (Szabó J. 1998 a).

 

Vízrajzi adottságok

A Cserehát három folyó (Hernád, Bódva, Sajó) vízgyűjtőterületéhez tartozik. Ezek közül a Hernád vízgyűjtőterülete a legnagyobb (505 km2). Jelentősebb vízfolyásai a Vadász-, Vascona- és a Bélus- patak. Legnagyobb vízgyűjtője a Vadász-pataknak van (219,7 km2). A Bódva 470 km2-ről gyűjti össze vizeit. Hozzátartozik a Sas-, a Juhász-, a Rakaca-, a Galvácsi- és az Abodi-patak. Közülük Rakaca-patak rendelkezik a legjelentősebb vízgyűjtőterülettel (236,2 km2). 65 km2-ről gyarapítja vizét a Sajó, illetve a Kis-Sajó, ami az előzőekhez képest elenyésző (Szabó J. 1998 a; 5. kép).

5. kép A Cserehát vízrajzi térképe (Szabó J. 1998 a)

 

Az állandó vizű völgyek patakjainak vízhozama kicsi. A terület főként a csapadékvízből gazdálkodhat, emiatt már régóta tervezik a vizek összegyűjtését és tartalékolásátpl. Kupa határában egy záportározó létesítésede a Rakacai-tón (1961) kívül más víztároló még nem épült (Szabó J. 1998 a).

 

Éghajlati adottságok

A Cserehát az ország legészakibb fekvésű dombvidéke. Északi része a mérsékelten meleg, mérsékelten nedves, hideg telű, a déli mérsékelten meleg, mérsékelten száraz éghajlati körzet jellemvonásait hordozza (Szabó J. 1986).

Az évi középhőmérséklet 8-10°C körül alakul. A magasság növekedésével járó hőmérséklet- és légnyomáskülönbség csökke­nése nem jelentős, mivel nincse­nek jelentősebb szintkülönbségek (Hídvégi E. 1998).

Hazánkban itt a legfelhősebb az égbolt, a derült napok száma fél­annyi, mint a borultaké (54, illetve 110), és a napfénytartam évi összege 1800-1850 óra. A táj északi fekvésének következmé­nye, hogy sok a téli napok száma (40 körül). A hőségnapok előfordulási gyakorisága (évente 10) csak a magasabb hegységeinkben ritkább (Szabó J. 1986).

A csapadék szempontjából meghatározó a medencejel­leg. A dombvidék DK-i részén az évi csapadék kb. 550 mm, ez nagy­jából az alföldi értékkel azonos. A Cserehát északi részén viszont már 660 mm fölé emelkedik a csapadék évi összege. Az évi összcsapadékon belül viszonylag alacsony a téli csapadék aránya (Hídvégi E. 1998).

 

Növény és állatvilág

A Cserehát élővilága változatos, átmenetet képez az Alföld, vala­mint az Észak-magyarországi-középhegység szomszédos tájai között (Farkas J. 1998).

A Cserehát erdősültsége főként a déli és a kö­zépső vidékeken alacsony. 1780-ban a vidék 43,6%-át borítot­ták erdők, ez az arány1943-ban közel felére22,5%-racsökkent.

A tarvágások, tájidegen fák betelepítése, a sorokba ültetetterdők" ará­nya a Csereháton is gyarapodik. Emiatt a mai erdők jelentős része nem természetes még csak nem is természetközeli erdő.

A Cserehát növénytakarójának legnagyobb részét a cse­res tölgyesek adták. A cserfa vagy csertölgy a dombvidék névadó fája, mely legkönnyebben bozontos kupacsairól is­merhető fel. A Cserehátra jellemző erdőtársulás még a tatárjuharos lösztölgyes, a gyertyános tölgyes, a patakparti égeres. A telepített erdők java akácos, feketefenyves, nyáras (Farkas J. 1998).

Az erdők kiirtása után a D-i lejtőkön a szőlőtetű (filoxéra) járványig szőlők voltak; a pusztulás után legelőkké „változtak”. Egy részükön természetes erdősülés indult el, mivel az utóbbi évtizedekben a kaszálás és a legeltetés elmaradt (6. kép). Helyenként áthatolhatatlan bozótosok alakultak ki csipkéből, kökényből, gala­gonyából, és apróbb fákból. Ha a természetre bíznánk a dolgot, néhány évtized alatt a tájra jellemző vagy ahhoz hasonló erdőtársulások foglalnák el újra a gyepeket. A botanikai értékek jelen­tős része a gyepekben fordul elő, pl.: kockás liliom, magyar nőszirom (Farkas J. 1998).

6. kép A felhagyott kupai legelőkön megjelennek a cserjék, az előtérben marhataposás nyomai látszódnak

 

A Csereháton a nagyvadak közül gyakori az őz és a vad­disznó. Szarvas csak az északi részek erdeiben él. A ragadozók közül sok a róka. A leggyakoribb ragadozó madár az egerészölyv. A települések kéményein, villanyoszlopain fehér gólya fészkel. A parti fecske és a gyurgyalag telepek az el­hagyott homokbányák falaiba fúrt odúikban élnek (7. kép), igen félénk madarak (Farkas J. 1998).

7. kép Kupától északra fekvő felhagyott homokbánya falán fészek-odúk sorakoznak

 

Talajadottságok

Az éghajlati sajátosságok változása, az ennek megfelelő természetes növényzet módosulása, a domborzati és kőzettani adottságok helyi eltérései együttesen formálják a talajföldrajzi képet övezetes szerkezetűvé a Csereháton. Az övezetesség a Hernád-völgy déli szakaszától északra a legszembetűnőbb (Szabó J. 1986).

A Hernád-völgyben zömmel réti öntéstalajokat találunk. A völgy peremén a Mérától délnyugatra húzódó sávot réti talajok borítják. A táj belseje felé haladva a csernozjom barna erdőtalajok következnek. Ezt követi a barnaföldek gyakori megjelenése. A Cserehát területének nagyobbik részén az agyagbemosódásos barna erdőtalaj különféle változatai sorakoznak. A kopár mészkőterületeken gyenge minőségű rendzina talajok fordulnak elő.

A csereháti talajok humusztartalma a szántóföldi művelés és az erózió miatt viszonylag alacsony, kémhatása nagyobbrészt enyhén savanyú. Vízgazdálkodásuk – a magas agyagtartalom miatti rossz vízelvezető képesség következményeként – kedvezőtlen. A csapadék nagy része lefolyik a lejtőkön és lepusztítja a laza humuszos szintet (Szabó J. 1986; 8. kép).

8. kép Talajerózió a kupától északra fekvő szántókon



Hírek, események
   

Kiemelt projektek
   

Kiemelt partnereink
 

 


 

CÍMLAP | ÖNKORMÁNYZAT | ► KUPA BEMUTATÁSA | PÁLYÁZATOK | GALÉRIA | ELÉRHETŐSÉG